| Az arab konyha | |
|
Amikor külföldön járva egy egészen más világgal szembesül az ember, sokszor nemcsak turistaként, amolyan vastag üveg mögül akarja szemlélni az ott zajló életet, hanem ízeibe-zamatába is bele akar kóstolni. Bebarangolja a városnegyedeket, szóba elegyedik a helyiekkel, betér egy-egy tipikus, nem turistáknak épült kávézóba, esetleg vásárolni indul a helyi bolhapiacon. Nem kis részét teszi ki az ilyen felfedezéseknek a helyi konyha sajátságainak kóstolgatása, mert bizony az is jócskán hozzátartozik az adott nemzet kultúrájához. A sors úgy hozta, hogy utazásaim során sokszor jártam arab országokban, s bár nem vagyok különösebben ínyenc, szívesen ízlelgettem-tanulmányoztam a helyi étkeket – persze csak mértékkel és józan ésszel! Ugye, mondanom sem kell, hogy az arab konyha sokban különbözik a magyartól. S ez tény, mindannak ellenére, hogy az ételek zöméből talán csak a pirospaprika és a vegeta hiányzik, a vöröshagyma és a fokhagyma elmaradhatatlan része az arab szakácsművészetnek. Ami viszont a magyar konyhákból hiányzik, az olyan fűszerek, amelyek tévedhetetlenül arabbá teszik a harapnivalót. Majd minden arab országban rikkancsok és kofák százai nyüzsgő piacokon kínálják a firss gyümölcsöt és zöldséget, portékájukat ajánlgató kalmárok teremtik meg az igazi vásár hangulatát, ahol a gombostűtől a páncéltörőig minden fellelhető. De nem lenne igazi arab vásár az olyan, ahol ne lenne jó néhány fűszerárus, aki hatalmas zsákokból kínálja a koriandert, a szerecsendiót, a jázmint, a zsályát, az őrölt csilit, és még ki tudja, mi minden mást, amiről a magyar háziasszonyoknak talán fogalmuk sincs!
kuszkusz
Ám ha a húst teljesen kihagyjuk az étlapról, akkor sem kell megijednünk, mert vegetariánus ételek olyan széles választéka kerül elénk, hogy talán meg sem tudjuk kóstolni mindet. Az olajban hirtelen sült, tésztába csomagolt zöldséges roládok például igazi ínyencségek, és biztonságosabbak, mint a húsos ételek, válogatni pedig van miből! Van dinsztelt káposztával töltött, van főtt kukoricával, de még sárgarépával, sőt hússal töltött is.
Cairoi piac
Aki ennél többet kíván, és miért is ne kívánna, annak azt ajánlom, vegye sorra az étlapon kínált ételeket. Csak éppen arra kell ügyelni, hova tér be az ember. Ami a pénztárcánkat illeti, hacsak nem egy exkluzív európai étteremben akar valaki ebédelni, vagy az Intercontinental Szállóban, nem kell aggódnia. Az árak sokkal alacsonyabbak, mint idehaza. Van azonban egy aranyszabály: az árban előre meg kell egyezni a tulajjal vagy a pincérrel, különben megjárhatjuk. Az arab üzletelés szabályai szigorúak, így nekünk is szigorúan kell alkudoznunk és egyezkednünk. Amiben azonban egyszer megegyeztek, az érvényes (a legtöbb arab országban ez is aranyszabály). Hozzávalók:
44 dkg csicseriborsó
1 kis fej vöröshagyma
1 tojás
2 evőkanál aprított petrezselyem
2 gerezd fokhagyma
2 mokkáskanál őrölt koriander
2 mokkáskanál őrölt kömény
1 teáskanál sütőpor
olaj
ELKÉSZÍTÉSE: A csicseriborsót átválogatjuk és megmossuk, majd négy-ötszörös mennyiségű hideg vízbe áztatjuk néhány órára vagy akár egész éjszakára. Másnap leszűrjük, jól lecsöpögtetjük, majd turmixgépben finomra őröljük. Hozzáadjuk a tojást, a finomra vágott vöröshagymát, az összenyomott fokhagymagerezdeket, a petrezselymet, a köményt, 1 evőkanál vizet és a sütőport. További 10 másodpercig turmixoljuk, amíg durva masszát kapunk.
Lefedve 30 percig pihentetjük. A falafelmassza púpozott evőkanálnyi adagjaiból gömböket formálunk, és kézzel kinyomjuk belőlük a fölösleges folyadékot. Mély, vastag aljú edényben közepes lángon felhevítjük az olajat. A falafelgolyókat nagy kanállal óvatosan az olajba tesszük, 3-4 percig sütjük őket. Amelyik aranybarnára sült, azt szűrőkanállal óvatosan kiszedjük az olajból. Hidegen, melegen egyaránt fogyasztható, zöldségekkel pedig pitakenyérbe tölthetjük.
|
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!